Valami nagyon megváltozott a Parlamentben, és ezt már a legedzettebb politikai nézők is érzik. Nem az a legérdekesebb, hogy Magyar Péter erősen kezdett miniszterelnökként, hanem az, hogy az ellenzék szemmel láthatóan nem találja rajta a fogást.
Nem a hangerő számít, hanem az, ki uralja a pillanatot
Az új Országgyűlés egyik legfeltűnőbb jelensége, hogy Magyar Péter mellett hirtelen elavultnak tűntek a régi parlamenti reflexek. A Fidesz és a Mi Hazánk felszólalásai sokszor még mindig úgy hatnak, mintha a korábbi politikai díszletben zajlanának, ahol a kormányoldal mondta fel a kész paneleket, az ellenzék pedig legfeljebb statisztált.
Csakhogy a díszlet teljesen megváltozott. Már nem Orbán Viktor ül a miniszterelnöki székben, nem a Fidesz diktálja az ütemet, és ma már szinte minden parlamenti mondatból percek alatt közösségi médiás tartalom lehet. Ebben az új térben a régi rutin már nem előny, hanem kifejezetten hátrány.
Magyar Péter nem engedi leperegni a támadásokat
A Fidesz hosszú éveken át hozzászokott ahhoz, hogy a parlamenti vita valójában sokszor nem is vita. Elmondták a saját narratívájukat, elterelték a kényelmetlen ügyeket, és ha kellett, cinikusan visszafordították a kérdést az ellenzékre. A hatalom kényelme azonban látványosan elkényelmesítette őket.
Magyar Péterrel szemben ez a recept egyre kevésbé működik. Nem udvariasan kikerüli a támadásokat, hanem beleáll. Visszakérdez, szembesít, személyes és politikai felelősséget kér számon. Ráadásul pontosan tudja, kik ülnek vele szemben: nem steril ellenzéki szereplőket lát, hanem olyan politikusokat, akik az elmúlt másfél évtizedben a hatalom részei voltak.
Ez az egész helyzet azért különösen kellemetlen a Fidesz számára, mert nagyon nehéz úgy erkölcsi magaslatról számon kérni bárkit, hogy közben az ország pontosan emlékszik arra, ki mit képviselt, amikor valódi hatalma volt.
A Fidesz legnagyobb baja: elfelejtett ellenzékben politizálni
A Fidesz problémája ma nem pusztán az, hogy ellenzékbe került. Sokkal inkább az, hogy nem látszik, tud-e egyáltalán ellenzékként működni. Tizenhat év kormányzás után szemmel láthatóan berozsdásodott az a képesség, amely egy normális demokráciában alapvető lenne: kérdezni, érvelni, alternatívát kínálni, valódi hibákra rámutatni, szakpolitikai vitát kezdeményezni.
Ehelyett sokszor marad a régi lemez: terelés, hangulatkeltés, ismételt kérdések, közhelyes vádak és túlírt felszólalások. Olyan mondatok, amelyek gyakran inkább kommunikációs sablonból születnek, mint valódi politikai gondolkodásból.
